Adatvédelmi nyilatkozat tanulóknak

Adatvédelmi nyilatkozat tanulóknak

Adatkezelési tájékoztató képzésen résztvevők számára

Jelen tájékoztató célja, hogy mielőtt megadná az adatait, megismerhesse, hogy a képző milyen adatokat és milyen célból kér el Öntől, és hogy milyen jogok illetik meg, miután megadta azokat.

A Hidra Felnőttképző Központ Kft. jelen tájékoztató elkészítésekor az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 Rendelete (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet), másképpen GDPR vonatkozó cikkében foglaltakat vette figyelembe.

Felnőttképzési törvény hatálya szerint szervezett képzésen való részvétel

Amennyiben Ön olyan képzésen vesz részt (például OKJ-s képzés, állami forrásból megvalósuló képzés, és további olyan képzési típus, amelyre a képző felnőttképzési engedélyt szerzett) és a képző a felnőttképzési törvény* szerint valósít meg, úgy a képzőnek a következő adatokat kell Öntől elkérnie és kezelnie:

név, születési név, anyja neve, születési helye és ideje, neme, állampolgársága, lakóhelyének és tartózkodási helyének címe, telefonszáma, nem magyar állampolgár Magyarországon való tartózkodásának jogcíme és a tartózkodásra jogosító okirat, okmány megnevezése és száma, a résztvevő társadalombiztosítási azonosító jele, tanköteles résztvevő esetén a szülő, törvényes képviselő neve, lakóhelye, tartózkodási helye, telefonszáma, a képzési jogviszonnyal összefüggő adatok, amelyek a képzésben részt vevő iskolai és szakmai végzettségével, nyelvi ismereteivel, képzésbe történő felvételével, tanulmányainak értékelésével és minősítésével, a képzéssel megszerzett szakképesítés vagy egyéb kompetencia megnevezésével, a vizsga helyével, időpontjával, eredményével kapcsolatosak, támogatott képzések esetén, amennyiben azt a támogatói szerződés előírja: pl. fotók, hangfelvételek, munkaerő-piaci státusz.
Különleges adatokat nem kezel az intézmény. Az orvosi igazolásokat, csak tárolja (felnőttképzési törvény alapján öt évig), azok nem kerülnek feldolgozásra.


Az adatkezelés célja, hogy Ön a képzésen részt vehessen.
Jogalapja: jogi kötelezettség teljesítése.
Ha fenti adatokat nem kívánja megadni, úgy a képzésen sem tud részt venni.

Az adataihoz a képző intézmény részéről az oktatásszervező, az adminisztrátor munkatárs, valamint a pénzügyekkel megbízott munkatárs férhet hozzá. Online regisztráció esetén az adatokhoz a képző intézmény részére informatikai háttérszolgáltatásokat nyújtó jogi személyek férhetnek hozzá.

A képző intézmény az Ön személyes adatait a felnőttképzési törvény alapján öt évig köteles megőrizni, az adójogi elévülésig nyilvántartandó adatokat legfeljebb hét évig, a számviteli kötelezettségek teljesítéséhez szükséges adatokat legfeljebb nyolc évig kezelheti.

A képző intézmény az Ön adatait harmadik fél részére nem továbbítja, kivéve, ha Ön állami támogatással megvalósuló képzésen vesz részt. Ebben az esetben a támogató részére a képzéssel kapcsolatos személyes adatai továbbításra kerülnek, illetve hatósági ellenőrzéskor a hatóság képviselői betekinthetnek az Ön adatait is tartalmazó képzési dokumentációkba.

Szabad piaci szolgáltatásként nyújtott képzésen való részvétel

Amennyiben Ön olyan képzésen vesz részt, amelyet a képző úgynevezett szabad piaci szolgáltatásként nyújt, a képzőnek csak a szerződéskötéshez, a kötelező statisztikához**, valamint a kapcsolattartáshoz elengedhetetlenül szükséges adatokat kell elkérnie Öntől és kezelnie:

név, lakóhelyének és tartózkodási helyének címe, telefonszám/mobiltelefonszám, és vagy e-mail cím, tanköteles résztvevő esetén a szülő, törvényes képviselő neve, lakóhelye, tartózkodási helye, telefonszáma, munkaerő-piaci státusza.

Az adatkezelés célja, hogy Ön a képzésen részt vehessen.
Jogalapja: szerződés teljesítése, jogi kötelezettség teljesítése és jogos érdek.
Jogos érdeke Önnek is, és a képző intézménynek is, hogy a kapcsolattartáshoz megfelelő kommunikációs csatornákat használjon (e-mail, mobiltelefon, stb.) Ha fenti adatokat nem kívánja megadni, úgy a képzésen sem tud részt venni.

Az adataihoz a képző intézmény részéről az oktatásszervező, az adminisztrátor munkatárs, valamint a pénzügyekkel megbízott munkatárs férhet hozzá. Online regisztráció esetén az adatokhoz a képző intézmény részére informatikai háttérszolgáltatásokat nyújtó jogi személyek férhetnek hozzá.

A képző intézmény az adójogi elévülésig nyilvántartandó személyes adatait legfeljebb 7 évig, a számviteli kötelezettségek teljesítéséhez szükséges adatokat legfeljebb 8 évig kezelheti.

A képző intézmény az Ön adatait harmadik fél részére nem továbbítja, azonban hatósági ellenőrzéskor a hatóság képviselői betekinthetnek az Ön adatait is tartalmazó képzési dokumentációba.

A honlap használatával kapcsolatos tudnivalók

A Hidra Felnőttképző Központ Kft. internet szolgáltatója: Magyar Telekom Nyrt.
A honlapon való böngészés azt is jelenti, hogy Ön elfogadja és tudomásul veszi, hogy az internetszolgáltató a honlap hatékonyabb használata érdekében úgynevezett cookie-kat („sütiket”), azaz kisebb fájlokat helyez el az Ön számítógépén vagy mobil eszközén. A cookie-k beállítását, letiltását a saját böngészőjében módosíthatja. A honlapunk egyszerű megtekintésekor, böngészésekor személyes adatokat nem kezelünk. Esetenként személyi azonosításra alkalmatlan módon gyűjtünk statisztikai adatokat a honlap látogatottságáról.

Az Ön személyes adatainak kezelésével kapcsolatos jogai

A tájékoztatáshoz való jog: a személyes adatainak kezeléséről Ön jogosult bármikor megfelelő tájékoztatást kapni, írásban vagy szóban, amely az Ön megalapozott kérelme alapján történik. A kérelemre egy hónapon belül (esetlegesen kéthónapnyi meghosszabbítással) kell megadni a megfelelő tájékoztatást, amelyért díj nem számolható fel.

A hozzáférés joga: bármikor kérhet visszajelzést azzal kapcsolatosan, hogy adatainak kezelése folyamatban van-e, milyen jellegű adatait kezelik (ez abban az esetben, ha az adatait nem Ön közvetlenül adta meg), kiknek, hová fogják azt továbbítani, meddig tárolják, stb., azaz minden, az Ön személyes adatával kapcsolatos tájékoztatásra, beleértve az automatizált döntéshozatal tényére, profilalkotásra vonatkozó felvilágosítást is. Kérésére az adatokat másolatban is elkérheti.

A helyesbítéshez való jog: kérheti a nem pontosan vagy hiányosan rögzített adatainak ésszerű időn belüli kijavítását.

A törléshez való jog: kérheti, hogy adatait ésszerű határidőn belül töröljék az adatbázisból, ha arra már nincs szükség abból a célból, amelyhez gyűjtötték, ha visszavonja az adatainak kezelésére vonatkozó hozzájárulását, tiltakozik adatainak kezelése ellen, vagy ha adatait jogellenesen kezelték. (Nem töröltetheti a személyes adatait abban az esetben, ha az adatainak kezelésére valamely jogi kötelezettség miatt van szükség.)

Az adatkezelés korlátozásához való jog: ha Ön valamilyen okból vitatja, hogy az adatainak kezelése megfelelő módon történik, addig, ameddig ez nem tisztázódik, korlátozhatja adatainak használatát.

A tiltakozáshoz való jog: Ön bármikor tiltakozhat az ellen, hogy az adatait kezeljék, így ebben az esetben a képző intézmény az adatait nem kezelheti tovább.

A panasztételhez való jog: ha az adatainak kezelésével kapcsolatban valamilyen kifogása van, panaszt tehet az illetékes hatóságnál:
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.
telefon: +36 1 391 1400
www.naih.hu
ugyfelszolgalat@naih.hu

A bírósághoz fordulás joga: ha az adatainak kezelésével kapcsolatos jogai sérülnek, jogosult arra, hogy bírósághoz forduljon.

Az adathordozhatósághoz való jog: amennyiben igényli, megkaphatja adatait elektronikus adathordozón, vagy kérheti, hogy ezeket a képző intézmény egy másik intézménynek továbbítsa.

Az adatkezelések során nem történik adatai alapján automatizált döntéshozatal, profilalkotás. Személyes adatai védelmének érdekében a papír alapú dokumentumokat elzárva, biztonságos helyen tároljuk, az elektronikusan tárolt adataihoz a megfelelő jogosultsággal rendelkező munkatársak férhetnek csak hozzá. Az IT biztonság szintjéről, az iratkezelésről intézményünk külön szabályzatban rendelkezik.

Amennyiben Önnek személyes adatainak kezelésével kapcsolatban bármilyen kérdése van, az alábbi elérhetőségek egyikén fordulhat hozzánk:
Az adatkezelő intézmény megnevezése: Hidra Felnőttképző Központ Kft.
Címe: 1108 Budapest, Harmat utca 208.
Telefon: 0614260349
E-mail: oktatas@hidrakepzes.hu
Hatályos: 2018. május 25-től


* A felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény.
** A hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény (Stt.) rendelkezései alapján az Országos Statisztikai Adatfelvételi Programba (OSAP) jelentendő anonim adatok.

Kérdésed van? Segítünk!

Csak előbb kattints ide.